Ilyen volt például Mozart, akiről kevesen tudják, de feljegyezték a krónikák, hogy 14 éves korában egyetlen meghallgatás után, emlékezetből kottázta le Allegri egyik többszólamú kórusművét.

A „Miserere” című reneszánsz kórusművet évente csak egyszer énekelhették el annak idején a római Sixtus kápolnában, nagyhét idején, és senkinek sem engedték meg lemásolni a kottáját, mert a Vatikán szerette volna megőrizni a zene egyediségét. Mozart azonban hazament, és fejből, hibátlanul jegyezte le az utókor számára ezt a csodás, polifón zsoltárt, amelynek hatására később a tiltást is feloldotta a Vatikán.

Az egyetemi professzor pedig bizonyára biokémiai képleteket oldott meg óvodás korában

Azt hiszem, a legtöbb félreértés a nyelvtehetség kérdésköre tekintetében talán azért merülhet fel, mivel a legtöbben úgy gondolják, a tehetséges ember játszi könnyedséggel tanul meg – akár angol vagy német nyelvtanár segítségével is – angolul, németül, franciául stb. tehát valamely idegen nyelvet jól beszélni. Nos, ez az elképzelés körülbelül annyira fedi a valóságot, mintha arra a következtetésre jutnánk., hogy az élettan professzora annak idején mindennemű erőfeszítés nélkül végezte el az orvosi egyetemet, majd tette le szakvizsgáit. Vagy akár, ha úgy képzelnénk, egy primabalerina számára csupa éteri lebegés volt 10 éven keresztül naponta 6 órát gyakorolni a balettrúd mellett. Sőt! Nevezetteknek esetleg tanulásra és gyakorlásra sem volt szükségük, mert a professzornak már a pólyában is kisujjában voltak a biokémiai, biofizikai képletek és egyenletek, a primabalerina pedig már az anyaméhben is tolta a különféle piruetteket.

Az ilyesfajta elképzelések azonban egyrészt rettentő távol állnak a realitástól, másrészt leginkább arra valók, hogy arról győzzük meg magunkat, jobb, ha el sem kezdjük az egészet.

Vagy, ha esetleg már elkezdtük a tanulást, de mégsem haladunk megfelelően, akkor felmentést adjunk önmagunknak az eredmények elmaradása miatt.

Márpedig ugye, ha az eredmények nem és nem akarnak megérkezni, akkor az a legjobb, amit történetesen tehetünk, ha szépen a nyelvtanárra hárítjuk az egész felelősséget. 😊 😊 😊

 

De tényleg: mi is az, amiért a nyelvtanár a felelős?

 

A tehetség különféle aspektusai

  • A jó olvasás- és szövegértelmezési készség
  • Az íráskészség
  • A nyelvi ráhallás
  • A nyelvi logika
  • Nyelvtantanulás, alapok az általános iskolában
  • A memóriánk és a szómemória szerepéről
  • A kiejtés és az intonáció
  • A műveltség, mint támogató tényező
  • Zenével tanulni idegen nyelveket?
  • A pszichés összetevők – gátlások és gátlástalanság szerepe a nyelvtanulásban
  • Az a fránya szorgalom
  • És mi a helyzet monotóniatűréssel?
  • A nyelvtanulás és az egészségünk
  • Szellemi előnyök